Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. Láb érintés (Menetelés)

A pacsi után ezt könnyű lehet elsajátítani, mivel ugyan azon az elven alapszik, mint a pacsi. Jó, ha előtte már a  kutyánk ismeri a "pacsit" parancsot, mert így lényegesen egyszerűbb rávezetni a kívánt mozdulatra

A tanítás menete a következő:

Álljunk kutyánkkal szembe. Lényegtelen, hogy kutyánk ül-e vagy fekszik, mert mind a két testhelyzetben könnyű rávezetni. Hajlítsuk be mondjuk a bal térdünket, úgy, mint ha lábujj hegyen állnánk azzal a lábunkkal. Tegyük a kinyújtott tenyerünket a térdünkre. Elméletileg, a kutyánk magától felajánlja a pacsit, ha meglátja az elé nyújtott tenyerünket. Ha így tesz, mielőtt megérintené kezünket, vegyük el a térdünkről, és hagyjuk, hogy a kutya a térdünket érintse meg. Ha ez megtörtént adjuk ki a választott vezényszót, és jutalmazzuk meg. Ugyan ilyen módon lehet gyakorolni a másik lábbal is.

Ha a kutya mégsem adna rögtön pacsit a kinyújtott kezünk láttán, akkor eleinte mondjuk neki, hogy "pacsi", hogy tudja, hogy mit várunk, és amikor már tudja,(szerintem egyszer-kétszer elég mondani a "pacsit") akkor hagyjuk el a "pacsit", és használhatjuk az új vezényszót. Nálam ennek a trükknek a vezényszava  az, hogy érint, és ugyan úgy "jobbal", és "ballal"  különböztetem meg a mancsok kérését.

kézjele, bár inkább nevezném lábjelnek az az, hogy azt a térdem emelem meg egy kicsit, amelyiket szeretném,ha megérintené.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.